2014 Április
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30
Kiválasztotta-e már a nyári pihenése helyszínét?
A projekt az
Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg

Jászkun kapitányok nyomában

Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdag jász és kun történelmi emlékanyagát, kulturális örökségét egyedülálló módon dolgozza fel az a tematikus túraútvonal, amelynek megvalósítására a megyei önkormányzat kezdeményezésére - a megyei múzeumi igazgatóság mellett - tíz település,  valamint hetven turisztikai vállalkozás, civil szervezet fogott össze.

Tisztelt Honlap Látogató! Kedves Érdeklődő!  A Jászkun kapitányok nyomában projekt tematikus útvonalára "felfűzött" állomások nagy részén talán már Önök is jártak, hiszen fizikai valójukban - múzeumként, tájházként - már hosszú idő óta léteznek. Egyben biztosak vagyunk - a három újonnan létrehozott látogatóközpontunkban még nem. Mi, a túraútvonal megálmodói és megvalósítói hiszünk abban, hogy egy olyan, 16 állomáshelyből álló turisztikai látnivalót  indítottunk el 2011. március 1-jén, amely magas színvonalú modern, látogatóbarát szolgáltatásaival igazi vonzerővel bír majd nemcsak Jász-Nagykun-Szolnok megye, hanem hazánk kulturális turizmusának palettáján is. Hívjuk és várjuk Önt, kedves Olvasó, hogy "Ébredjen Öntudatra nálunk!"


Aktuális Híreink

TISZÁNTÚLI KÉZMŰVESEK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA
2013.10.16.

Mezőtúr lesz a helyszíne a Tiszántúli Kézművesek Országos Találkozójának 2013. november 6-án. A rendezvény célja bemutatni a Tiszántúl, az érintett megyék, tájegységek ma is élő, hagyományos tudáson alapuló kézművességét, hiszen ez a tudás szerves része kultúránknak, szellemi örökségünknek.

  Tovább
KEZDŐDIK A 15.SZOLNOKI GULYÁSFESZTIVÁL
2013.09.05.

A mai nappal, motoros felvonulással, beharangozóval kezdetét veszi a  Szolnoki Gulyásfesztivál. Számos helyszínen várják a látogatókat különböző programokkal a megyeszékhely zöld övezetében, a Tiszaligetben.  

  Tovább
MILYEN A JÁSZ MENTALITÁS?
2013.07.17.

Nagyon érdekes és informatív írás jelent meg Dr. Szabó László, Jászságért díjas néprajzkutató tollából a jász emberek mentalitásáról.  Tudta, hogy aulikusnak tartják őket és szeretik magukat ünnepeltetni....vagy azt, hogy gazdasági erejüket, társadalmi és kulturális súlyukat rendi önállóságuknak köszönhették? Sok kérdésünkre kaphatunk választ velük kapcsolatban, ha elolvassuk a lenti sorokat...hasznos lehet annak is, aki itt él, Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

  Tovább

"..Nem folyik csak csörgedez a beszéd közöttünk, Hogy ki volt az elödünk, ki volt az ösünk: Oszétok, Szkíták, Alánok, Szarmaták?... "
Gaál Áron: Angyalok vértben

Javasolt böngésző: Internet Explorer 7.-8.

Tovább a térkép részletes megtekintéséhez
Tematikus térkép
Részletes útvonaltérképpel segítjük Önt a helyszínek közöt- ti navigáció során, a kívánt útvonalakat akár meg is határ- ozhatja!

- 1. számú hírlevél - 2010 március
- 2. számú hírlevél - 2010 április
- 3. számú hírlevél - 2010 június
- 4. számú hírlevél - 2010 július
- 5. számú hírlevél - 2010 augusztus
- 6. számú hírlevél - 2010 szeptember
Tisztelje meg Vendégkönyvünket, mondja el mi tetszett és mivel volt elégedett!
Mit keresne fel legszívesebben Jász-Nagykun-Szolnok megyében az alábbiak közül?
A Robin kalandparkot Tiszafüreden
A Jászkun kapitányok nyomában túraútvonal állomásait
A cserkeszőlői fürdőt
A Tiszakürti Arborétumot
A Szolnoki Gulyásfesztivált

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem | Médiaajánlat